Május 1. (péntek) zárva leszünk, 2. (szombat) nyitva 9:00-13:00 között
Korábban Trekker néven szerepelt a kínálatban ez a professzionális túrazokni. Megjelenésekor alapjaiban változtatta meg az ilyen termékekről kialakult képet. A tartósság és kényelem a fő szempont, ami a kialakításában szerepet játszott. Mi magunk is gyakorlati tapasztalataink alapján is csak ajánlani tudjuk, vevőink is mind elégedettek. Köszönhető ez például a nagyon jó párnázott zónáknak, amelyek többnapos expedícióra is különösen alkalmassá teszi. A lábujjaknál a varrás olyan, hogy az irritáció egészen minimális, szinte semmi. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy kitűnően levezeti a nedvességet a bőrtől, igen gyorsan szárad. Attól sem kell tartani, hogy viselés közben lecsúszik, vagy a talp alatt összegyűrődik, és nyomja azt. A mosást nem csak jól bírja, hanem még vissza is nyeri eredeti alakját és méretét.
Az anyagösszetételnél megtaláljuk a merinó gyapjút. Lágy, finom szálú, puha. Nem szúr, mint a hagyományos gyapjú, antibakteriális. Jó hőtartó is egyben, mely növeli a komfortérzetet.
A szintetikus technikai anyagból készült alá öltözetek legtöbbje csak a külső felszínén tudják elvezetni a nedvességet. A szintetikus szálak nem tudnak lélegezni, csak a belőlük készült textil, döntően kőolajból készülnek. A merinó gyapjú élő, lélegző. Az izzadtság a gyapjúszálon át, a szálban és annak felületén távozik. Anyagában bakteriális, lebomló, megújuló.
| UK | EU | US | cm | |
| S | 3–5,5 | 36–39 | 4–6,5 | 22,0–24,5 |
| M | 6–8,5 | 40–43 | 7–9,5 | 24,5–27,0 |
| L | 9–11,5 | 44–47 | 10–12,5 | 27,0–29,0 |
| XL | 12+ | 48+ | 13+ | 29+ |
| UK | EU | US | cm | |
| S | 3–4,5 | 35–37 | 4–6 | 21,0–23,5 |
| M | 5–6,5 | 38–40 | 6,5–8 | 23,0–25,0 |
| L | 7,5–8,5 | 41-43 | 8,5-10 | 27,25,0–27,0 |
| UK | EU | US | cm | |
| S | 10-12 | 28-30 | 11-13 | 16,5–18,0 |
| M | 12.1 | 31-33 | 13-2 | 18,00-20,00 |
| L | 1-3 | 34-36 | 2-4 | 20,0–22,0 |
| XL | 3-5 | 37-39 | 4-6 | 22,0-24,0 |
KNEE/ |
BOOT/ |
3/4 |
ANKLE |
LOW |
Alábbi táblázatunkban azokat a textilápolási jeleket, amelyekkel leggyakrabban találkozhatsz egy ruhadarabon. A lista nem teljes, és kisebb eltérések lehetnek. Üzletünkben, webáruházunkban
Holmenkol textilápoló szereket is találsz. Javasoljuk ezek használatát.

Vegytisztítás

száraz tisztításra alkalmas

száraz tisztításra NEM alkalmas

bármilyen vegyszerrel

tetraklóretilénnel

szénhidrogénekben

professzionális vizes tisztítás
![]()
Mosás
![]()
mosható (gépben is)
![]()
nem mosható

vasalást könnyítő mosás

finom mosás
![]()
legfeljebb 30 °C-on mosható
![]()
legfeljebb 40 °C-on mosható
![]()
legfeljebb 50 °C-on mosható
![]()
legfeljebb 30 °C-on mosható
![]()
legfeljebb 40 °C-on mosható

csak kézzel mosható

Fehérítés

fehéríthető

nem fehéríthető
![]()
klórmentes fehérítő használható

Szárítás

gépben szárítható

gépben nem szárítható
![]()
vasalást könnyítő szárítás

finom szárítás

alacsony hőfokon szárítható

közepes hőfokon szárítható
![]()
magas hőfokon szárítható

nem szárítható

kötélen függesztve szárítható

függesztve, csepegtetve szárítható

fektetve szárítható

árnyékban szárítható
![]()
Vasalás
![]()
vasalható
![]()
nem vasalható
![]()
legfeljebb 110 °C-on vasalható
![]()
legfeljebb 150 °C-on vasalható
![]()
legfeljebb 200 °C-on vasalható
Átvételi lehetőség
népligeti üzletünkben
Ingyenes
Könnyen megközelíthető helyen van boltunk, ahol nem csak bőséges kínálattal várunk, de értő segítséget is kaphatsz tőlünk. Természetesen a megrendelt termékeket itt díjmentesen veheted át.
Átvételi lehetőség
versenyen
Ingyenes
Versenyszezonban gyakorta jelen vagyunk egy-egy eseményen. Ha te is részt veszel rajta, ott is át tudod venni a rendelt terméket. Ehhez az kell, hogy megbeszéljük, hol és mikor történhet ez meg.
Kiszállítás
futárral
20 000 Ft felett mi fizetjük
A raktáron lévő termékeket egy munkanap alatt a kért címre el tudjuk küldeni (ha délelőtt rendelted meg). A rendelés összegétől és partner státuszodtól függően mi fizetjük. Szállítási feltételek
Cikkszám: 2001226P167A
Márka: Noname
Strapabíró térdzokni tájfutáshoz. A lábujjaknál és a sarokrészen nincs varrás, ami kidörzsölődést okozhatna. A bordázott részek megakadályozzák, hogy futás közben lecsússzon.
Márka: inov-8
Két pár technikai sport és futózokni, ha gyorsan futsz és szereted ezt kényelmesen végezni és hatékonyan.
Cikkszám: 20012260285AD
Márka: Noname
Strapabíró térdzokni tájfutáshoz. A lábujjaknál és a sarokrészen nincs varrás, ami kidörzsölődést okozhatna. A bordázott részek megakadályozzák, hogy futás közben lecsússzon.
Márka: Moose
Tájfutóknak javasoljuk ezt a térdzoknit, mert óvja a lábat a sérülésektől, ugyanakkor tartós, erős, hosszú ideig viselhető.
Márka: Juva
Tájékozódási futásra tervezett sípcsontnál megerősíttet szövésű a lábat a bozóttól megvédő térdmagasságú feszes sportzokni. Bármilyen más sportra is alkalmas ahol kell a teljes lábszár védelme, de akár egy jó téli túrazokninak is elmegy.
Cikkszám: 20012260284AD
Márka: Noname
Strapabíró térdzokni tájfutáshoz. A lábujjaknál és a sarokrészen nincs varrás, ami kidörzsölődést okozhatna. A bordázott részek megakadályozzák, hogy futás közben lecsússzon.
Cikkszám: L38002100
Márka: Salomon
Könnyű rugalmas lycra anyagból készült boka takaró kamásli ami meggátolja a törmelék, a sár, a hólé és a víz könnyű bejutását a cipőbe a nyelv alá. Bármilyen terepfutó vagy túracipőre alkalmazható.
Cikkszám: L32916600

Cikkszám: 20012260510A
Márka: Noname
Strapabíró térdzokni tájfutáshoz. A lábujjaknál és a sarokrészen nincs varrás, ami kidörzsölődést okozhatna. A bordázott részek megakadályozzák, hogy futás közben lecsússzon.
Cikkszám: LC2085200
Márka: Salomon
Mindennapi viselésre is alkalmas zokni, amelyet mi utcai futásra javasolunk, mert könnyű, rugalmasan illeszkedik a lábhoz, jól szellőzik, gyorsan szárad.
Cikkszám: 001120-PLCO-01
Márka: inov-8
Sokoldalú zokni futáshoz, termi edzéshez, túrázáshoz. Felső részén párnázást alakítottak ki, ami csökkenti a cipő nyelvétől vagy fűzőjétől származó nyomást, dörzsölést. A szellőző részek gondoskodnak a láb szárazon tartásáról. Szára középmagas, azaz boka felett végződik.
Márka: inov-8
Két pár technikai sport és futózokni, ha gyorsan futsz és szereted ezt kényelmesen végezni és hatékonyan
Márka: Noname
Jól lábra simuló edzőzokni gyorsan száradó Dri-Release fonalból, varrat nélküli kialakítással. A csomag két pár zoknit tartalmaz. Az egyik fekete-fehér, a másik fehér-fekete színű.
Cikkszám: L38002000
Márka: Salomon
Könnyű rugalmas lycra anyagból készült boka takaró kamásli ami meggátolja a törmelék, a sár, a hólé és a víz könnyű bejutását a cipőbe a nyelv alá. Bármilyen terepfutó vagy túracipőre alkalmazható.
Márka: inov-8
Futókamásli terepfutáshoz, hogy a törmelék a cipő nyelvén kívül maradjon.
Cikkszám: 20012260030
Márka: Noname
Strapabíró térdzokni tájfutáshoz. A lábujjaknál és a sarokrészen nincs varrás, ami kidörzsölődést okozhatna. A bordázott részek megakadályozzák, hogy futás közben lecsússzon.
Cikkszám: 3013A700-001
Márka: ASICS
Terepi futóversenyekre kifejlesztett zokni ultra finom merinógyapjút tartalmazó fonalból, hűvösebb időre. Nedvességelvezető képessége nagyon jó, így száraz marad a lábad. Legfeljebb 40 °C-os vízben kézzel mosható. Anatómiailag formált bal és jobb lábra.
Cikkszám: 280497-001
Márka: Brooks
Ideális választás futóknak és aktív életet élőknek, akik könnyű, légáteresztő és stabil tartást adó sportzoknit keresnek mindennapi edzésekhez.
Cikkszám: 20012260156A
Márka: Noname
Strapabíró térdzokni tájfutáshoz. A lábujjaknál és a sarokrészen nincs varrás, ami kidörzsölődést okozhatna. A bordázott részek megakadályozzák, hogy futás közben lecsússzon.
Márka: inov-8
Két pár technikai sport és futózokni, ha gyorsan futsz és szereted ezt kényelmesen végezni és hatékonyan.
Márka: Bridgedale
Merinó gyapjút is tartalmazó meleg poliproplién szálakkal kevert puha, komfortos, feszes bakancs szárnál magasabbra érő zokni hideg időben való szabadtéri sportoláshoz. A zoknit eredetileg sífutáshoz tervezték, így ötvözi a téli hideg és aktív sportoláshoz szükséges tulajdonságokat. Azaz zseniális téli futózokni
Cikkszám: 20012260089A
Márka: Noname
Strapabíró térdzokni tájfutáshoz. A lábujjaknál és a sarokrészen nincs varrás, ami kidörzsölődést okozhatna. A bordázott részek megakadályozzák, hogy futás közben lecsússzon.
Cikkszám: XU00001B5035
Márka: Compressport
Mindenféle sporttevékenységhez javasoljuk. Kompressziós zokni masszírozó hatással, ütéscsillapítással
Márka: inov-8
Két pár technikai sport és futózokni, ha gyorsan futsz és szereted ezt kényelmesen végezni és hatékonyan.